Keresem az olaszomat. Még mindig.
Vannak emberek, akik akarva-akaratlanul visszatérnek a szívembe és az életembe. Vonzom őket, vagy mi a szösz? Néha nem tudok dönteni két dolog között: inkább hagyjuk a kapcsolatot, had feledjen el, had ne fájjon neki, hogy olyan szörnyen viselkedtem vele, vagy béküljünk ki, tartsuk a kapcsolatot, de legyen folyton gyomorgörcse, hogy velem beszél, hogy a nap 24 órájából nem 16-ot hanem 20-at rám gondoljon és ne tudjon tovább lépni? Lelki társ szerint hagyni kellene. Én pedig tanácstalan vagyok. Szerintem igaza van. Én sem lennék boldog.
Mummy azt mondta nekem, hogy én olyan logikusan tudok döntést hozni. Nem az érzelmeim után megyek, hanem az eszem után. Átgondolom, átrágom a dolgokat, logikusan, letisztultan és úgy hozok döntést. Örülök, hogy így gondolja... bár ez kicsit az érzéktelenségemre is utal. Hogy néha olyan vagyok, mint egy kőoszlop. Abszurd, de néha én is észreveszem magamon, mennyire bunkó és fájó tudok lenni, amikor épp a döntéseimet hajtom végre.
Csütörtökön (ápr.19.) megyek Punnany Massif koncertre - bár ebben egyre inkább kételkedem. Pénteken lesz egy fizika dolgozatom, egy földrajz felelés, amit vagy megúszok, vagy nem, utána pedig 2-től 4-ig külön németen kell csücsülnöm. Még az sincs, hogy a németet kihagyom, mert ezen a héten nem voltam, és a másik hetet nem hagyhatom ki. Nos a koncert 10-kor kezdődik, jobb esetben éjfélkor már ágyba kerülök (ez attól függ, hogy mennyi idő a koncert), és 5:30-kor pedig kelés van, irány a suli. Még az hagyján, hogy úgy fogok kinézni, mint egy mosott szar, de a péntek mindig ilyen húzósabb nap, mire hazakeveredem lesz vagy délután 5 óra, és utána Mummy rágja a fülem, hogy takarítsak ki, mert a péntek az nálunk a szokásos rendrakós nap.
Viszont nekem egy Punamassza megér ennyit. Már olyan régóta várom...
Ezzel a -keresem az olaszomat- dologgal sokáig elleszek. Nem mondom el, hogy miezkiez, mert ki fogtok röhögni. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése