nosztalgia

 

Mindig is furcsának tartottam, hogy mennyi emlék fűződhet egy-egy dalhoz. Hihetetlen, hogy igazából nem is a zene tetszik, hanem az ahhoz kapcsolódó emlékek tömkelege. Most épp Beyonce - Radio dalát hallgatom, amiket évekkel ezelőtt már rongyosra hallgattam, viszont még most is épp úgy tetszik. Erről a számról például az jut eszembe, amikor Á.-hoz tartottam Pestre, vonattal. Néztem kifelé, alig vártam, hogy láthassam, utána pedig zokogtam hazafelé menet, hogy vajon mikor látom újra. Vicces, mennyire magam előtt van a táj, amit akkor láttam. Még arra is egészen emlékszem, hogy milyen pózban ültem.
Akkor itt van a következő, a Breaking Benjamin - ez körülbelül minden "szenvedésemet" Á.-val leírja. Az összes szakításunkat meg vitánkat, a nehéz pillanatokat, és azt, amikor végleg kimondtam, hogy vége.

Vagy az LMFAO - Get crazy c. dala, amikor Görögországba utaztunk. Egész úton ezt hallgattam, akkor még szinte senki sem ismerte a Jersey shore-t, nem hogy a betétdalát, alig sikerült rátalálnom erre a zenére! Tehát ekkor épp az Engedj be! c. könyvet olvasván hallgattam ezt a számot, és annyira bennem van az a pillanat, amikor éjszaka volt, kinéztem a busz ablakából, és mindenhol a csillagok és az éjsötét világ tárult elém, kezemben életem egyik legjobb könyvével, ami horror volt - egyes részekhez még illet is a zene, esküszöm, sokkal másabb hangzása is volt eközben.

Most bukkantam rá még a régi gépemen elmentett zenékre, képekre, videókra, letöltésekre, és csak ámulok, mennyire más voltam akkor. Igazából nem te határozod meg magad, hanem azok az emberek, akik részt vesznek az életedben. Ők formálnak téged olyanná, amilyen ma vagy, és fognak még, egészen addig, amíg élsz. És nem éltet más téged, életed 50 vagy akár 100 évében, csak az, hogy emberek emlékeket, szeretetet adnak neked, élményeket, szórakozást, meg ajtókat, amiket kinyitva új világot láthatsz. És tényleg... mennyire megéri, nem igaz?